Barion Pixel

Alsós gyermekednek nem megy a szövegértés?

 

Biztos vagy ebben?

„Nem az sodor bajba, amit nem tudsz, hanem az, amit holtbiztosan tudsz, csak éppen rosszul.” Mark Twain

Egy aggódó szülő keresett meg azzal, hogy második osztályos gyermekének problémái vannak a szövegértéssel. Tudnék-e segíteni.

Kértem tőle szövegértés feladatlapot, hisz gyógyítani csak pontos diagnózis után lehet. Véleményem szerint sokan vannak abban a tévhitben, hogy a gyereknek a szövegértéssel vannak gondjai, pedig ez nem igaz.

Mit tesz a szülő, ha gyakoroltatja otthon a csemetét, és a feladatok megoldásában sok a hiba?

Így szól: Olvasd el még egyszer és figyelj oda rendesen!

Hát ez az! Még egyszer elolvasni??? Biztosan a totál ellenkezőjét éred el a gyereknél. Észrevetted már a reakcióját? Csak figyeld meg a testbeszédét, ha nem tiltakozik hangosan. Ámbár lehet, hogy elolvassa még egyszer, de a figyelme még annyira sem a szövegre összpontosul, mint első olvasáskor, hiszen magában dühöng.

Három szövegértés hibás megoldásait elemeztem, s a következőket találtam:

 

  1. Nem ismerte, bizonyos szavak értelmét, például: megleckéztette.
  2. Az összetett mondatokkal nem boldogult. (probléma: technika hiánya)
  3. Amelyik szakaszban több felsorolás volt, és azokat kellett összegyűjteni, ott nem mindet szedte össze. (probléma: koncentráció hiánya)
  4. Időrendi sorrendet felcserélte. (probléma: koncentráció hiánya)
  5. A válaszért vissza kellett volna keresni a szövegben csak azt a részt, de ezt nem tette meg, hanem hasra ütve aláhúzott egy rossz választ. Csak legyen már kész. (probléma: unalmas az olvasás, türelmetlenség)

Rossz a szövegértése

 

Kapja könnyen a gyermek ezt az egész életére kiható bélyeget. Holott ez még véletlenül sem igaz, de mindenesetre iszonyatosan káros az önbizalmára.

Mi a megoldás?

 

A hibákat elemezve a probléma okát kell megszüntetni, és nem újra és újra elolvastatni.

Így gyakoroljátok a szövegértést és megtörténik a csoda.

  1. Mielőtt odaadod neki a mesét, nézd át, hogy van-e benne olyan szó, amit szerinted nem biztos, hogy ért. Ezt tisztázzátok.
  2. A koncentrációval van gond. A mai világunk legeslegnagyobb problémája. Egy gyerek csupán 5-10 másodpercet tud egy dologra figyelni, majd elkapcsol és visszatér. Ezt gyakorolja egész álló nap. Persze, hogy jó benne. A koncentrációt edzeni kell, ehhez vannak nagyon jó gyakorlatok.
  3. Amikor a kérdést olvassa, csináljon valamit, azaz húzza alá a kérdésben a fontosat. A szereplőt, a kérdőszót. Ezzel a figyelmét máris kordában tudja tartani, irányítja.
  4. Tanuljatok meg elmetérképet rajzolni mindenből. Az agy nem tudja a lineárisan egymás alá írt sorokat feldolgozni, mert nem lineárisan gondolkodik, hanem sugárzóan. Olvasáskor lehet nem figyelni. Elmetérképezéskor nem.  Miért? Amit nem ért, azt nem tudja lerajzolni.
  5. Menjetek el együtt egy papírboltba, és válasszon magának gyönyörű, simalapos, nagy alakú füzetet, filctollakat. Ide rajzoljátok először közösen, később egyedül az elmetérképet a meséről. Máris nem szövegértés feladatot kap, hanem rajzol. Rejtett motiváció működik. Vigyázzatok, a rosszul megrajzolt elmetérkép összezavarja.
  6. Ezzel a rajzzal utána még nagyon sok mindent tudtok fejleszteni.

Tanítsd meg tanulni a gyermekedet

 

Ne várj arra, hogy majd az iskola megoldja. Volt rá elég ideje. A múltban nem tudta megoldani, akkor a mostani felgyorsult világban, amikor egy ember agyát naponta 100 ezer szó éri, hogy tudja megoldani?

A nem vagy elég jó bélyegek tévesek. Mélyen beleégnek a gyermek lelkébe s egész életére kalodába zárják a tehetségét.

 

„Nem az sodor bajba, amit nem tudsz, hanem az, amit holtbiztosan tudsz, csak éppen rosszul.” Mark Twain

Ha felébredtél, s rájöttél, hogy nem kell elfogadni azt, ami most van, és van kiút, van megoldás ebből az áldatlan helyzetből, amit az oktatási rendszer kínál, vedd kezedbe az irányítást. Te és a család tudjátok a jó utat megtalálni, és arra terelni a gyermeket.

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, keress meg. (info@weitzterez.hu)

Személyes tréning velem >>

Online tanulás tréning >>

Komplex tanulási módszert adok a kezedbe. Soha nem lesz gondja a gyermekednek a tanulással.

Minél korábban kezditek, annál jobb, mert az ember nem más, mint szokásainak összessége. De milyen szokások összessége? Rossz vagy jó szokásoké?

A legfontosabb tantárgy a tanulás tanulása kellene, hogy legyen.

Aki tanulni tud, az a legnagyobb hatalom birtokában van. De csakis akkor, ha képes arra, hogy a tudását alkalmazza. Kis korban kell elkezdeni. A világon ez a legjobb befektetés.

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
E-mail
Nyomtatás