Barion Pixel

Megtanulok németül – újévi fogadalom

 

Az emberek nagy többsége meghozza az újévi fogadalmát. A leggyakoribb elhatározások: lefogyok, egészségesen étkezem, rendszeresen sportolok. És igen, a megtanulok egy nyelvet is ott van a „Spitzenreiter” -ek közt.

Azonban felmérések szerint egy százalékot sem éri el azoknak a száma, akik tényleg megvalósítják a terveiket.

Miért veszélyes dolog a célkitűzés?

 

Január végéig tart a lelkesedés, majd onnantól kezdve befurakszik a „majd holnap” és februárban el is felejtették a nagy terveket. Ezt az elme pedig kudarcélményként tárolja. Szíven döfve az önbecsülést és önértékelést. Persze azt hiszed, hogy ez nincs így, de az tök mindegy, mert a tudatalattidban tároltad és onnan bizony rágni fogja a lelkedet. Ezért lenne jó a felébredés, azaz tudatosság, ami elvezet az önismerethez.

Miért párolog el a megtanulok németül elhatározás?

 

Az embert 95%-ban a tudatalattija irányítja. Szóval a szokások. Azok mire jók? Arra, hogy energiát spórolj. A termodinamika kettes számú törvénye szerint minden és mindenki arra törekszik, hogy a legkisebb energiával működjön, működtessen. Ez pedig a tanulásra a legigazabb. A gondolkodás fogyasztja a legtöbb energiát. Ha néhány hétig szigorúan betartod és teljesíted a napi penzumodat, az energiazabáló. Csakis önfegyelemmel, kitartással tartható fenn.

A célkitűzés sem működő stratégia

 

Ha eléred, az nem örömet, hanem megkönnyebbülést okoz. Ha pedig nem, akkor megint ott vagyunk, hogy önleértékelsz. Lám-lám, még erre sem vagyok képes. Nos, itt jön be a nagy bölcsesség: Az út maga a cél. És valóban, a nyelvtanulásban is érdemes ezt az irányt követni.

A lélek működését figyelembe véve javaslok egy stratégiát 2021-re. Amit persze úgy érdemes megfogadni, hogy közben figyeled magad és alakítgatod egyediségedre szabva.

Csinálj heti tervet. Írásban! Ez fontos. A szabad negyed, fél óráid 60%-ára tervezd be a német tanulást. Ha minden lyukat betömsz, azt nem tudod teljesíteni. Valami úgyis mindig közbejön. A lenti menetet oszthatod fel 1-3 hétre. Kiválasztasz egy szöveget, amit fel is olvasnak.

  1. Elolvasod, értelmezed, dekódolod.
  2. Meghallgatod többször is.
  3. Megtanulod az új szavakat.
  4. Elmeséled a tartalmát saját szavaiddal.
  5. Brain-stormingolsz magaddal. Mi jut róla eszedbe? Azt is elmondod hangosan.
  6. Minden tanulási blokk ismétléssel kezdődjön. Sőt, ne legyen olyan nap, hogy nem ismételsz. Fontosabb, mint az új anyag. Nem tanulni nehéz, hanem előhívni. Ez pedig az ismétlés függvénye.

Az út maga a cél

 

Ha így teszel, figyelembe vetted a lelked működését. Nem a szokásaid fognak irányítani, hanem az írásba fektetett terved. Rugalmas vagy és megengedő önmagaddal, ha nem sikerül tartanod a napi adagot, ezzel elkerülöd az „örökös újrakezdő” szindrómát. Minden nap kapsz egy visszacsatolást, az önbecsülés érzését. A motiváció soha nem jöhet kívülről, csakis belülről. Az apró sikerélmények, megelégedettség az egyetlen működő hajtóerő. A – képes vagyok rá – érzés mindent visz.

Kívánom az újévre, hogy nap mint nap átéld az út örömét.

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
E-mail
Nyomtatás