Barion Pixel

3 dolog, mellyel megelőzheted az Alzheimert

A 21. század egyik leggyorsabban terjedő népbetegsége az orvostudomány jelenlegi ismeretei szerint gyógyíthatatlan, és ma éppúgy rengeteg áldozatot szed, mint a rák, vagy anno a pestis. Mivel a betegség előfordulása egyre gyakoribb a családokban, ezáltal egyre több ember és közösség napi témái közé tartozik a kérdés. Részletesen olvashatsz róla itt. 

Egyre fiatalabbaknál kezdődik

 

Ha megkérdezném tőled, mitől félsz nagyon, a demencia szinte biztosan a felsoroltak közt van. Még ijesztőbb, mióta tudjuk, hogy már nem csak a 75- 80 éveseket érintő betegség, hanem egyre fiatalabbakat ér el a kór. Akár 50 éves korban is elkezdődhet a leépülés. Valld be őszintén. Mikor beszélgetsz valakivel és nem jut eszedbe egy név, azonnal ez a gondolat követi:

Jaj, nem jut eszembe a név. Már megint. Csak nem a demencia előjele?

A tudomány mai állása szerint nem gyógyítható. Még soha senki nem gyógyult meg belőle. Azt is állítják, hogy nem megelőzhető. Na, erről azért nem vagyok meggyőződve. Szerintem sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük az elbutulást.

Apáca tanulmány

 

Egy nagyon érdekes tanulmányt folytatott David A. Snowdon a Minnesottai Egyetem kutatója. Arra figyelt fel, hogy az apácák körében nem terjedt el a kór. Ezért vizsgálni kezdte őket. 678 apácát vizsgált több éven keresztül. 75- 106 évesek voltak. Naponta 3x tesztelték elméjüket. Minden teljesen tökéletesen működött. Haláluk után pedig belekukkantott az agyukba. Arra várt, hogy az apácák agyában nem fog találni idegsejt elhalást és plakkokat az idegsejtek körül. Merthogy ez történik az agyban a kór előrehaladtával. És de! Totálisan úgy nézett ki az agyuk, mint egy Alzheimeresé. De akkor hogy? Hogy lehetséges, hogy nem voltak feledékenyek. Sőt. Iszonyatosan vágott az agyuk.

Részleteket itt olvashatsz.

Mivel előzték meg az apácák az Alzheimer-kórt?

 

  1. Egészségesen éltek. Nem fogyasztottak mérgezett élelmiszereket. Saját maguk által termesztett növényeket ették. Nem ittak alkoholt, nem dohányoztak.
  2. Kertjükben tevékenykedtek rendszeresen. Sokat gyalogoltak.
  3. 85%-uk halálukig tanított. Mindenki tanult az utolsó szusszanásig.

Mit tehetsz Te, hogy megelőzd a demenciát

Tudósok véleménye ide vagy oda. Én nem hiszek abban, amit állítanak. Nem hiszek abban, hogy nem előzhető meg. Ha mégis igazuk lenne, mondom, lenne, akkor sem ártasz magadnak, ha megváltoztatod az életmódodat. Másoljuk le az apácák életmódját.

3 dolog, mellyel sokat tehetsz azért, hogy megelőzd az Alzheimert

 

  1. Egyél tiszta élelmiszereket.

Hogyan juthatsz hozzá?

Vedd a termelőtől. Nem feltétlen a piacról. Közvetlen a tanyáról.

Ha nincs rá mód, neten is megrendelheted. Egyre több lehetőség nyílik arra, hogy vegyszermentesen étkezz.

Talán meg is termelheted magatoknak egy kiskertben.

Ne tömd magad cukrokkal és fehér liszttel.

Edd ezt: https://karrierkod.hu/blog/ne-csokit-egyel-ha-jobban-akarsz-koncentralni

 

  1. Mozogj többet

Nem kell gyúrnod, fittnes terembe járnod, futnod sem kell.

Menj gyalog bevásárolni. Tedd le távolabb a kocsit.

Ne használd a liftet. Lépcsőzz.

Barátaiddal ne kávézóban ücsörögjetek. Menjetek egy parkba sétálni.

Vegyél lépésszámlálót. A 10 000 lépés egy nap,  japánból indult. Kb 8km. Nem olyan nehéz betartani.

 

Még egy bizonyíték arra, hogy a mozgás épen tartja az elmét és a testet. Frank és Jim idősek otthonában éltek. Mindketten újságírók voltak. Idős korukra azonban Frank elméje teljesen fitt maradt. Jim egyre rosszabb állapotba került. Már szinte semmire sem emlékezett. Miért? Frank minden nap edzett. Jim csak ült a székében és maga elé bámult.

De most jön a lényeg. Szépen lassan rászoktatták Jimet a napi mozgásra és kezdett tisztulni az agya.

 

  1. Használd az agyad.

A telefonod ne a főnököd, hanem a titkárod legyen. Az agyad elfelejtette a funkcióját. Már semmit sem kell megjegyezned. Mindent bepötyögsz. A Google a barátod. Nem tudsz valamit? Kiguglizod.

Megfulladunk az információban, miközben tudásra szomjazunk. John Naisbitt

Az agynak is kell az edzés. Éppen úgy, mint az izmoknak. Tedd változatossá, mert a keresztrejtvény nem elég. Az olyan, mintha az edzőteremben mindig csak a bal bicepszre erősítenél.

 

Mutatok egy szórakoztató gyakorlatot. Játszhatod egyedül, ketten vagy csoportban.

 

Mondj egy szót, mondjuk: SZÍV

Majd vedd elő az ABC betűit és menj végig rajtuk. Keress olyan szavakat, amelyek eszedbe jutnak és kapcsolható a SZÍV szóhoz.

 

SZ – szeret, szerelem, szánalom,

Í – ima, imád, imádkozik, irgalom,

V- vés, ( szívébe vés) vese, vívódás, vonzalom, veszít,

A szabályokban megegyezhettek, hogy a rövid és/vagy hosszú magánhangzókat használhatjátok e.

 

Ha szeretnéd az elméd fitten tartani.

Szeretnél tenni valamit azért, hogy elkerüld az elbutulást.

Ha szeretnéd újra mindkét féltekét használva tanulni, memorizálni.

Ha szeretnéd, hogy újra vágjon az eszed, mint a borotva,

Ajánlom a Jobb-bal jobban Két féltekés tanulás örömmel könyvemet. Sok-sok gyakorlatot találsz, amivel edzésben tarthatod a szürkeállományod.

 

 

 

 

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
E-mail
Nyomtatás