Barion Pixel

A 8 leghaszontalanabb tanulási technika

Összeszedtem azokat a tanulási módszereket, amelyekkel tuti nem fogsz tudni semmit. Pedig időt, energiát és pénzt is fektettél bele. A végeredmény pedig majdhogynem nulla. Akarom mondani, azért kicsit több. 10%- ra emlékszel abból, amit elvileg „megtanultál.”

1.Újraolvasás

Biztosan tapasztaltad már, hogy egyes részeket folyamatosan újraolvasol. Akár 3-4 szer is. Teljesen felesleges és időrabló. Nem a szemeddel volt a gond, hanem a megértéssel. Valószínű volt a szövegben olyan szó, aminek nem tudod e jelentését. Csakhogy erre csatlakozik a folytatás. Tehát hiányzik egy láncszem. Az összefüggés megértése, az AHA élmény elmarad.

2.Kiemelés

Szövegkiemelővel szép színesre fested a jegyzeted. Kiemelsz szinte mindent. Ennek a végeredménye csupán annyi, hogy lett egy nem fekete-fehér jegyzeted. Ami még stresszeli is az agyad.

3.Másolod a szöveget

Készítesz jegyzetet. Vagyis kimásolod a könyv tartalmát egy füzetbe, szépen egymás alá írva. Lineárisan. Észrevetted, hogy míg másolsz, addig az agyad tud egészen mással is foglalkozni?

4.Kevésszer sokat tanulsz

Halogatod a tanulást és utolsó előtti órában, napokban végeláthatatlan órákon keresztül tanulsz. Tanulsz a semminek. Mert ez megy a kukába. Amint vizsgáztál belőle, az agyad ürít. Helyet csinál a következő dömpingnek.

5.Nem tartasz pihenőket tanulás közben

Mivel el vagy késve, azt hiszed, az elmaradást bepótolhatod. Hát sajna ez nem lehetséges. Hiába nem ettél napok óta, éheztetted magad halálra, ha elkezdesz zabálni hirtelen, sokat, sőt esetleg még a töltött káposzta és dobostorta is az étlapon van, annak bizony hányás lesz a vége. Ugyanez történik a szünet nélküli 24-48 órás tanulásnál is. Hányás lesz a vége. Az agyad nem tudja megemészteni. Védekezik.

6.Telefon, internet, üzenetek a háttérben

Azt hiszed nem zavar, ha prüttyög a telefonod? Jaj, dehogynem! Minden egyes rezgés, csipogás kizökkent a tanulás folyamatából. Hosszú percek, míg visszaállsz arra a szintre ahol kiszálltál. Durva, de ez 10-15 perc is lehet.

7.Nem hozol példákat

Megállsz elgondolkodni a tanultakon? Hozol az életből, a gyakorlatból példákat hozzá? Nem? El kell, hogy keserítselek. Ha nem tudod alátámasztani konkrét dologgal, akkor nagyon nagy a valószínűsége, hogy nem is érted, amit tanulgattál, olvasgattál. Pedig a tanulásnak csak akkor van értelme, ha hasznos a számodra. Vagyis használni fogod életed során.

8.Elmarad az önellenőrzés

Ha végeztél az anyaggal, tartasz önellenőrzést? Leírod, amit tudsz? Elmondod, amit megtanultál? Nem? Pedig itt derülne ki, hogy valóban érted e a megtanultakat. Láttál már olyan színdarabot, ahol a színészek otthon csendben magolták a szöveget és a premieren szólalnak meg először? Pedig Te ezt csinálod!

De akkor hogyan tanulj? A választ itt találod!

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
E-mail
Nyomtatás