Barion Pixel

5. osztályos szülőknek – 10 jótanács a hatékony tanulásról

Immár sok-sok diáknak tartottam jobb agyféltekés tanulás tréninget. Ha megkérdezem az elején, hogy miért vagy itt, a válasz 90%-ban az, hogy anyukám küldött. Második mondat pedig: Nem szeretek tanulni.

-Mikor alakult ki benned a tanulás iránti „nem szeretem” érzés?-teszem fel a kérdést.

-Ötödikben. Úgy szépen lassan. Ma már vannak olyan tantárgyak, melyeket kifejezetten gyűlölök tanulni.

Kezdetben megdöbbentem azon, hogy ilyenkor 70%-ban a történelmet mondták. A történelmet, ami sztori, történet, érdekesség. Persze jöttek még közvetlenül a töri után a természetismeret, vagy biológia.

Miért lesz 5.-ben a jó tanulóból közepes?

Azon kívül, hogy több tanárhoz kell alkalmazkodni a gyereknek, a tantárgyak is mások. Több, hosszabba lecke, igen gyakran bonyolult a megfogalmazása. ( Nem egyszer még nekem is többször kell elolvasnom egy-egy mondatot, hogy megértsem.) A tankönyv írója fittyet hány arra, hogy telis-tele pakolja a gyerekek számára ismeretlen szavakkal. A mai gyerekek világhálón nőnek fel. Más a szókincsük. Van olyan témakör, amiben igen gazdag, más területeken pedig alacsony. A mai gyerekek szülei közt alig van olyan, aki mesélt és utána meséltetett a gyermekével. A mai gyerekek koncentrációja alacsony. Mert az agy védekezik a mérhetetlen mennyiségű információ ellen. Ha mindre figyelne, megőrülne. Azt azonban nem tanulta meg, hogy mi a fontos, mire kellene koncentrálni.

Iskolai kudarcok

Az 5.-ig dicsért tanuló, aki ráadásul nem is tanult meg tanulni, kudarcélmények hálójába kerül. Kiderül, hogy ő nem is okos, nem is ügyes. A szülei becsapták. Mert egyszerűen nem megy a tanulás. Hiába tölti vele az idejét, nincs eredménye. Gyűlik, gyűlik a nem sikerül érzés. Az iskolai kudarc után jön otthon is a feketeleves. A bünti. Majd a korrepetálás. Korrepetálásra a „hülyék” járnak. Szólal meg a tudatalatti. Mire 7.-be megy, önbizalma, önértékelése elszáll, mint a szappanbuborék. Sajna nem csak a nem kedvelt tantárgyban, hanem úgy ámblokk, mindenben. Persze vannak, akik maradnak jótanulók. Ők ösztönből rájönnek néhány trükkre, mit hogyan kell megjegyezni és érteni.

10 jótanács a hatékony tanulásról 5. osztályosok szüleinek

1. Suli után evés, majd egy kis mozgás. Nem gép, nem TV !!!!!

Miért? A mozgás aktivizálja a bal és jobb féltekét. Pihenteti az agysejteket.

2. Relaxálás 10-15 perc.

Miért? Feldúlt érzelmi állapotban nem tud koncentrálni. Ez lehet öröm, vagy bánat. A Lozanov féle nyelvtanulási módszer kulcsa is az ellazult, relaxált állapotban rejlik.

3. Tanulás előtt végezzen agyféltekét összekötő kineziológiai gyakorlatokat.

Miért? Az iskola a bal féltekét használtatta egész délelőtt. A hosszú távú tudáshoz kell a jobb félteke.

4. Mindig legyen víz az asztalon. Igyon folyamatosan.

Miért? Ha a test 2%-os vízhiányban szenved, akkor az agy már csak 75%-kal dolgozik.

5. Tanuljon háttérzenével. Ez legyen klasszikus barokk zene.

Miért? A zene folyamatosan bekapcsolva tartja a jobb féltekét. Kellemes lelkiállapotot teremt.

6.  Még azon a napon foglalkozzon az anyaggal, amikor órája volt.

Miért? Az agy 24 órán belül a hallottak 80%-át elfelejti.

7. Tartson 20-25 percenként 5 perc szünetet.

Miért? A rövid távú memória ennyi idő alatt megtelik. Ami utána belekerül, az az előzőt kiszorítja.

8.  Készítsen színes, rajzos elmetérképet a leckéről.

Miért? Mert az agy a szavakat nem szereti, nem is tárolja sokáig. A képet hosszú távra megjegyzi. Ha nem tudod mi az elmetérkép, nézz utána. Az elmetérkép = megértés!! Nem lehet megcsinálni odafigyelés, koncentráció nélkül. Szemben az olvasással.

9. Ismételni kell. 24 órán belül, 1 nap után, egy hét után, egy hónap után és 6 hónap után.

Miért? Mert az új infó kioltja a régit, ha az felszínes.

10.Beszéljen róla.

Miért? Csak az tudja az anyagot, aki el is tudja mondani. Az i-re a pont. Beszélve kapja az agy az utolsó megerősítést. Biztosan nem láttál még olyan színészeket, akik a premireren szólaltak meg először.

Ha mindezeket betartjátok közösen, akkor csodát fogtok látni. Magabiztos, kreatív, önállóan gondolkodni tudó, felelősséget vállaló gyermeked lesz.

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
E-mail
Nyomtatás